Van egy
hasznos tipped?

Mindenki számára elérhető ékszer

Tavaly a barátnőm születésnapjára kerestem valamilyen ékszert, aminek örülne. Nemrég költöztünk össze, ami miatt kicsit megcsappant a számlám, így fontos volt az ár is.

Keret Mindenki számára elérhető ékszer

Ezelőtt elég ritkán vásároltam ékszert, nem igazán vagyok képben ezekkel kapcsolatban. Azt tudtam, hogy a Swarovskit és a kristályos dolgokat nagyon szereti, meg azt is, hogy ezek nem kifejezetten olcsók. De rászántam az időt, és addig keresgéltem, amíg találtam egy webshopot, ahol korrekt áron tudtam válogatni. Meglett az a Swarovski kristályos fülbevaló, ami tökéletesen passzolt a stílusához, és el tudtam rajta képzelni a hétköznapokon és különleges alkalmakkor is. 60% kedvezmény, köszönöm, kosárba. Két nappal később hozta a postás, nála tudtam fizetni. Annyi dolgom volt, hogy becsomagoljam és átadjam. A barátnőm legalább annyira örült, mintha tízszer ennyit költöttem volna.

Minden alkalomra ékszer

Annyira megtetszett a bolt, hogy azóta szinte minden születésnapra vagy névnapra innen jön a mutatós ékszer. Anyámnak és húgomnak is innen rendelek, sőt a bátyám is elkezdett ebből a webshopból vásárolni. Tényleg nagyon szépek az itteni ékszerek, és az elegánsabb darabokat is simán meg lehet úszni tízezer alatt. Már kilencszer rendeltem, eddig egyszer sem volt semmi problémám, szóval megbízhatóak. Kicsit tartottam attól, hogy postával küldik, de nem kell előre fizetni, így még ha valami félre is csúszna, akkor sem bukhatok egy fillért sem.

Weboldal címe: ekszervarazs.com

SZÓLJ HOZZÁ EHHEZ A TIPPHEZ!

TOVÁBBI ÉKSZER, ÓRA TIPPEK

Az álomesküvő a menyasszonyi ruhánál kezdődik

Az álomesküvő a menyasszonyi ruhánál kezdődik

A tökéletes menyasszonyi ruha megtalálásán túl, az esküvői sminkre, a kiegészítőkre és természetesen a mennyasszonyi csokor kiválasztására is érdemes nagy gondot fordítani.

Divatkövetés zölden – minőségi használtruha

Divatkövetés zölden – minőségi használtruha

A környezettudatosság ma már az élet minden területén tetten érhető, a divat világában a minőségi, a trendekhez igazodó használtruha vásárlás az átlagember legjobb eszköze a sikeres zölddé váláshoz.

Dioptria nélküli szemüvegek nőknek és férfiaknak

Dioptria nélküli szemüvegek nőknek és férfiaknak

Sok ember számára elengedhetetlen a szemüveg viselése. Ennek oka legtöbbször az elromlott látás, azonban a divatnak köszönhetően igény mutatkozik a különböző dioptria nélküli szemüvegekre is.

Tegyen az egészségéért naponta!

Tegyen az egészségéért naponta!

Minek járna boltról boltra természetes alapanyagú termékek után kutatva? Az egészségvédő készítményeket forgalmazó webáruházakból vehet visszér krémet, táplálékkiegészítőket és gyógyteákat is.

Minden, amit tudni szeretnél a fátyolmaszkokról

Minden, amit tudni szeretnél a fátyolmaszkokról

A koreai kozmetikumok meghódították a világot. Szakértők szerint termékeik évtizedekkel előzték meg a nyugati szépségápolást. Innovatív, hatékony, megfizethető, nem csoda hát a siker. Közülük is kiemelkedik a fátyolmaszkok népszerűsége, hiszen alapvetően forradalmasították a szépségápolást, a fürdőszobai tükör előtti pepecselést nyugodt relaxálássá változtatva. Kiváncsi vagy rá, mit érdemes tudni a fátyolmaszkokról?